Szombat este van.Vazul felettébb unatkozik. Azt gondolja, kimozdul egy kicsit. Elvégre minden jobb, mint meredten bámulni a zajdobozt, ami egyre csak köpi ki magából a népbutító slejmet, ezzel is fertőzve a balga tv-nézőt. Nem tétovázik sokat, felkapja magára a hanyagul elegáns hódító-hacukát. Mielőtt azonban elindulna, egy utolsó pillantást vet magára a tükörben.
Tetszik neki, amit lát.
Lazán beletúr varjú fekete, dús hajába, és szája sarkával egy mosolyt küld tükörképének.
Te vagy a király.
Nyelvével elégedetten csettint egyet, majd gyapjas illatfelhőbe burkolózva elindul a vadászatra.
&
A füstös ködben úszó vadászmezőt gyorsan végigpásztázza. A Vazul-radar vijjogó hanggal jelez, miszerint ma annyi itt a potenciális dugható punci, amiből akár kétszer is jóllakhat.
De mindent a maga idejében.
A végkifejlet mámoros tudatával sétál oda a pulthoz, és kikér egy italt. A zsebében lapuló dobozból kivesz egy szál cigarettát, nedves nyelvével végignyalja, majd behelyezi a szája sarkába. Előveszi gravírozott benzines öngyújtóját, és elégedett vigyorral olvassa, a mesterien rárótt, cirádás betűket.
A Csődör.
Hüvelykujjával felpattintja fedelét, majd egy bejáratott mozdulattal tüzet csihol belőle.
Mélyet szív a cigarettából, és elégedetten fújja ki a füstöt. A sznobizmus átható erejével szürcsölgetni kezdi whiskyjét, utat adva az üvegpohárban úszó jégkockák finom csilingelésének.
Vazul érzi, hogy Ő a tápláléklánc csúcsragadozójának díjnyertes példánya.
Tudja.
Elhiszi.
Könnyed kacaj hagyja el ajkát.
Kinyalja az utolsó csepp nedűt poharából, majd elindul a jól bevált cserkész körútra.
A fehér damaszttal megterített asztal, finomabbnál finomabb falatoktól roskadozik. Szinte szájában érzi a lédús hús összetéveszthetetlen édeskés, fanyar ízét. Nem akar egyből támadni. Inkább lesben áll egy kicsit, puhatol, megfigyel. Számításba veszi leendő áldozatának minden rezdülését. Szereti látni testük domborulatainak finom táncát, és orrában érezni bőrük és kölnijük illatának fenséges, mennyei elegyét.
Idő kell, míg kiválasztja a számára tökéletes egyedet.
Nem sieti el. Soha.
Élvezi a játékot.
Itt van Egér Emma. A szürkeség mintapéldánya. Gyűlöli az ilyen helyeket. Szívesebben vonulna el a békés, biztonságos bunkerébe, ahol senki nem látja, amint saját magával vív véres, belső harcot. A férfiak illatánál jobban szereti a könyvek dohos, porhanyós szagát. Az emberi érintésnél pedig többre tartja kedvenc, kötött pulóverének selymes cirógatását, melynek habos bojtjai jócskán megszaporodtak az idő folyamán.
Alkata sovány, bőre fakó, mely őrülten sikítana a napfény sárga sugaráért.
Hogy miért van itt?
Valószínű, letért a könyvtárhoz vezető útról.
Itt van Gazella Gizella. Dekoratív jelenség. Első rendű célja az életben, hogy kielégítse saját testének minden vágyát. Karcsú, homokóra alakját napi rendszerességgel izzasztja, pihenést nem hagyva izmainak. Étrendje akár egy Zimbabwei gyereké. A joghurtból natúr, a kiőrlésből teljes, a szénhidrátból zéró. Míg társai kétpofára nyelik az ízesebbnél ízesebb gasztronómiai műalkotásokat, addig Ő csak gyomrának rekedtes zenéjét hallgatja. Szeméből kicsordul a vágyakozás könnye, mert látja, hogyan tűnik el falatról falatra a könnyű habbal díszített sütemény, az emberi torok süllyesztőjében.
Haja fényes sörényként hullik alá, ruganyos loknijai angyalian omlanak arcába. Blúza belátást enged dús kebleihez, melynek kerek, almaformája szinte a markáns, férfitenyérbe kívánkozik. Feneke, mint két megfeszült iker-labda, amit most fújtak keményre.
Imádja, ha körülrajongják.
Itt van Plasztik Panna. A női test természetes szépségének meggyalázója. Piedesztálra illegeti kifogástalan formáit, közben meg utálja saját testét. Minden este vörösre sírja a szemét, mert újra és újra felfedez valamit, ami az undor kénköves bűzével árasztja el lelkét. A tökéletességre törekszik, ám azt sosem éri el. Nem veszi észre, hogy tükörképe már nem önmagát, hanem valaki egészen mást mutat. Gyűlöli az őt üldöző, habzó szájjal vicsorító időt, mely mindennap egy újabb árkot harap homlokába.
Az élete egy örök küzdelem, saját magával.
Vazul összegzi a látottakat. Bármelyiket megkaphatná. A hatalom és önbizalom bizsergető érzete fut végig testén, mintha vénásan etette volna keringését ezen mámoros koktéllal.
Ma gazellahúsra fája foga.
Az ott, aki épp ajkáról nyalja le a pezsgő sárga buborékját...
Majd megitatlak a tisztásomból, gondolja.
Csak egy pillanat, és hatalmas kék szemei máris rákapcsolódnak a láthatatlan fonalra, ami összeköti őket, minden bizonnyal, hajnalig.
Vazul odasétál, megcirógatja a gazella állát, majd megszólal:
- Mit iszunk?
