Megihletett a Zs kategóriás blog. Ugyanis vannak filmek, amik mai szemmel, rettentően gagyik, mert gagyi a színészjáték, gagyi a párbeszéd, gyagyi a kivitelezés, és gagyi a téma, de pont ezektől csodálatosak. Nagy részük ráadásul még akkoriban, igen menő darabnak számított. Bár nem pont Zs kategóriás, de egyik nagy kedvencem, a Ragadozó. 
Ki ne ismerné... Orbitális vagány jelentek vannak benne. Hogy példát említsek: a nagy "elit tím" vonul a burjánzó dzsungelben, és látszik rajtuk, hogy mennyire kurvára értik a szakmájukat. Úgy osonnak, orvul, ravaszul, mintha az anyatejből szopták volna magukba eme képességet. A mozgásuk, tekintetük, a mimikájuk, egyszerűen fenomenális! Szereplőként, kiemelném Erdész Janinkat, aki szinte szimbiózisban él a természettel. Remek nyomolvasó, és megfigyelő! Annak a lénynek a hangját is hallja, aki még meg sem született, majd 5-10 perces hatásszünet, ergo koncentráció után, felfedi a nagy titkot:
- Valami követ.
Janikám, minden elismerésem!
Aztán itt vannak még a gépfegyverekkel vívott nagy harcok. Hallani, a műanyag harceszközök ropogását, és látni, ahogyan villódzó csillagokat vetnek a sötét éjszakában. Sorolhatnám még estig, de minden viccet félretéve állíthatom, hogy ezek komolyan, zseniálisak!
Node, a lényeg: a blog ihletett meg arra, hogy összeszedjek néhány régi, gagyi "sztereotíp" filmvonást. Íme.
Robbantás
Minden, ebbe a kategóriába sorolható filmben felfedezhetünk egy nagy, rendszerint a film, mintegy fináléjaként használt jelentet, a robbantást. Azonban ezek nem akármilyen robbanások... de nem ám... ezek mindent átható, kicseszett hatalmas, eget rengető, már-már atomrobbanáshoz hasonlatos detonációk.Egy. A nagy. Az Igazi.
És igazság szerint ez az, ami hazavágja a maradék rosszfiút/idegen lényt a jó büdös francba. Még mielőtt azonban szemtanúi lehetnénk ennek a remek tűzijátéknak, elénk tárul a szokásos sablonkép: egy utolsó nagy ugrás a megmaradt főhősöktől (egy férfi, és egy asszony). Szemből, pofába zoomol a kamera, és lassított kockánként láthatjuk, amint épp egy tigrisugrással, az utolsó pillanatban érik el azt a hatótávot, ami még biztonságos! Majd a hatalmas vetődés után, (aminek ereje, minimum egy krátert kellett volna varázsoljon a hátukba), egy karcolás nélkül, megússzák. Sőt, a végén még egy jót csőröznek is a nagy ijedségre. Ami pompás, hiszen az egész film alatt nézhettük a bugyigerjesztő kokettálásukat, ami természetesen mocsadék utálattal kezdődött. Ej, be szép is ez!
Valamelyik filmben:A nő, rejtőzik, beleolvad a természetbe, szusszanni sem szusszan, nehogy a Lény, észrevegye. A monster, a 100 tonnájával rálép a nő kezére, sőt, még 5-10 percet szteppel is rajta, de az asszony egy hangot sem ad. Látszik arcán a fájdalom kínja, remeg a szája, zavaros a tekintete. Mocskosul szenved. De ez érthető is, hiszen egy bengál állat vert sátrat a kezén. S eztán… fölkel.. és mintha az égvilágon, semmi, de semmi nem történt volna, újra beleveti magát a menekülés izgalmas körforgásába! Ez egy igazi, spártai nő, én mondom!
A hátramaradt mellékszereplő
Szintén minden ilyen filmben felfedezhető valaki, akit már a film elején megismerhetünk, néha-néha kicsit meg is kedvelhetünk. Nem nagy szerep, de hősies. Ez a személy, nevezzük egyszerűen Melléknek, tehát ők azok, akik rendszerint az efféle múvik Dugovics Tituszai. Az önfeláldozók. Kiknek neve bekerül a könyvekbe. A stáblista stáblista alá. A menekülésben, a harcban, méltán kiveszik részüket, majd amikor igazán forró lesz a helyzet, saját életüket áldozzák a többiekért. Ők rendszerint feketék (de tényleg), akik mikor végzetes sebet kapnak, mintsem törődvén ezzel, megvívják utolsó harcukat az ellenféllel. Tudják a kimenetelt, tudják, sorsuk megpecsételődött, de vállalják. Ezzel segítséget nyújtva a megmaradt kis menekülő csapatnak, kiknek száma még jócskán megcsappan a film végére. Hisz mint tudjuk, a kalandot az estek többségében csak 2 ember éli túl. (egy férfi, és egy asszony)Valamelyik filmben: A Főhős menekít egy Melléket. A Mellék megsérül, majd felajánlja, hogy ő marad, a többiek meg meneküljenek. A Főhős persze, erkölcsi normák révén, kinyilatkoztatja, miszerint nem hagyja hátra. Ekkor a Hősünk ádáz tüzet nyit az ellenfélre, majd jön a drámai, izgalmas hatás: kifogy a lőszer, bassza meg! Ez ám a durva helyzet! Ekkor Mellék ismét, már nyomatékosabban, mintegy parancsként adva az önfeláldozás nevében, ismét ajánlatot tesz. A Főhős ekkor ezt mondja: - Rendben!Azanyámkenyerit! Ezt aztán sokáig kellett győzködni..
De hogy megspékeljük a már amúgy is emlékezetes pillanatot, a Mellék, teljes mellbedobással készül az utolsó csatára. Immáron "semmit sem veszthetek" gondolattal fejében felszívja magát, mint egy mérges, tettre kész bivaly, és az utolsó golyójával, hősiesen belevág. (a fegyverében természetesen mindig marad 1, azaz egy darab golyó) Az ellenség előlép, (itt már lehet tudni, hogy a Mellék szerepéből, már csak pár másodperc van hátra - nem hiába kap kevesebb gázsit), és lecsap. Előtte azonban, a Mellék elsüt valami hatalmas nagy, utolsó - spíler mondatot.
Mint: - Gyere, te szemét, kicsinállak! Vagy: - Nagy gyere, csak gyere! Na mi van, félsz apucitól?
A variánsok sablonos tárházát sorolhatnám még, de egy biztos: Respect a bátorságáért, Nyugodj Békében!
(Megjegyzés: az utolsó golyót felválthatja azon detonációt okozó távirányító gombjának végső megnyomása, ami kurvára elszaródott, és az utolsó variációs lehetőség, ennek manuális elindítása. Eme gomb természetesen csak a helyszínen hozható működésbe)
Egyebek közt, ha már itt tartunk, ez az utolsó mondat, a Főhősünkre is igaz.
Hagy éljek egy jellegzetes snittel: az ellenség elpusztítása, a végső, halált okozó seb előtt, elhagyja ajkát, egy pár frappáns szó, valami igazi, valami humoros, de egyben menő mondat.
Mint pl. - Úgyis utáltam a pofád! Vagy: - Ezt kapd ki! Esetleg csak simám: - Tudod mit, kapd be haver.
A főhős legjobb bajtársa/barátja, elhalálozik
Az egyik legmeghatóbb jelenet. A kapocs, ami régóta összeköti őket, egyszer csak szétszakad. Vége. És ez fáj. Nagyon. Nekünk is. Mert a Hősünk legjobb barátja az, aki egy váratlan pillanatban, saját testével megmenti emberünk életét. Hát lehet ennél önfeláldozóbb dolgot cselekedni? A főhős romokban, karjában tartja lelkitársát, aki már 2 perce ugyan halott, de ő még mindig a nevén szólítgatja és rázogatja, mint az istennyila. Itt jön egy kolosszális, 45869 decibeles üvöltés ("Neeeee"), szóval ha eddig még nem tudta az ellenség, hogy emberünk merre rejtőzik, most már tutira nyomot fog. Eztán pedig egy „Megbosszulom, megígérem!" felkiáltással le is zárja a gyászt. Mintha csak elvágták volna. Micsoda erős személyiség.. Ja párdon, mielőtt még a barát bevágtatna az örök vadászmezőkre, megemlíti, hogy: - Mondd meg Marinak, hogy szeretem. 
