Előszó

Nemrégiben valaki felhívta a nagyérdemű figyelmét, hogy létezik egy Méregtelenítő Életmód – Böjttábor vezető képzés.
Őszintén szólva, a dolog felettébb izgalomba hozott, így a szerkesztőségünk egyik tagját, K. Jocót, spionként beépítettük a csoportba; ugyanis mielőtt vezetői babérokra törnénk, nem árt megismerkedni a tábor struktúrájával, mibenlétével.
Szerettük volna, ha Jocó egy mélyinterjúban meséli el az ott töltött hetet, mivel azonban szegény kollegánk jelenleg végelgyengülésben fekszik a kórházban, ezért az általa vezetett naplót – cenzúra nélkül – tesszük közzé.

0. nap.
Még itthon vagyok, és készülök lelkileg a cselendzsre, ezért bezabáltam az egész hűtőt. Ebből kifolyólag hányingerrel küszködöm, de érzem, vissza fogom még sírni ezt az állapotot.
Megyek is lefeküdni, mert holnap hajnalban kell kelni, 5.30-kor van a központi találka.
Ötharminc.
Hát állatok ezek? 10 éve nem keltem nyolcnál előbb.
Na mindegy, valahogy kibírjuk.
Holnap jelentkezem.

1. nap.
Harmadik próbálkozásra sikerült felkelnem a kurva ágyból, és a fél herémet odaadtam volna egy kávéért, de az ukáz úgy szólt, hogy az első naptól kezdve, semmit nem ehetünk, ihatni is csak valami speckó szar teát, amit majd ők paszíroznak.
Reggel zokogtam a kávéfőző felett, de erős voltam, mert kötelező jelleggel be kell tartanom a szabályt, ha rendes tényfeltáró cikket akarok írni.

Nos, sikerült 05.45-re odaérnem a starthelyre. A buszon már mindenki fent volt, úgy tűnt, csak rám vártak. Nem is rejtették véka alá ebbéli negatív érzéseiket, mert mikor felszálltam, megannyi gonosz szempár szegeződött rám. Szinte vártam, hogy úgy kommunálisan, mikor húznak a fejemre egy nejlonszatyrot, és szorítják, míg lüktet a nyaki ütőerem.
Szerencsém volt.
Életben hagytak.

Köztudott, hogy az utolsónak érkező legnagyobb szívása, hogy oda ül, ahol még van hely.
Így kaptam meg Jóskát, a Táltost (ő mondta, hogy az). Táltos úgy festett, mint valami elbaszott mentalista az ezo-tv-ből. Hosszú, fekete haja volt, amit egy rózsaszín fejpánt díszített. Azt mondta, ezt a Földanya áldotta meg, ráadásul magába szívja a napfényt, és átalakítja energiává.
Nabazdmeg.
Kérdeztem tőle, hogy miért nem szabadalmaztatja, mert mennyit lehetne már spórolni ezzel a napenergiával.  Felteszem, például reggel kimegyek a gangra, felbaszom a pántot a homlokomra, elvégzek pár ninja-rúgást, töltöm 10 percig a napon, majd hozzányomom a fejem a mosógéphez, és átáramoltatom az enerdzsit. Mondjuk a centrinél nem lenne zökkenőmentes a dolog, mert valószínűleg az agyamat is kirázná, de ha a végeredményt nézzük, mindenképp kifizetődő lenne.
Táltos megvető pillantást vetett rám, majd közölte, hogy én milyen földhözragadt, maradi, és negatív vagyok, és a Földanya jelezte is neki, hogy mi ketten, biztosan nem leszünk jóban. Kérdeztem, ezt úgy hogy kommunikálta le? Van-e a pántban egy rejtett fejmikrofon is esetleg, azonban választ már nem kaptam. 4 és fél órát utaztunk úgy, hogy egy büdös szót nem szólt hozzám.
Ami a többieket illeti, elég vegyes volt a társaság.
Láttam itt korosodó mézgagézát, bingó-szagú vénasszonyt, lepukkant alkoholistát, és nyakkendős informatikust. A legütősebb forma, egy mezítlábas, hosszú hajú, szakállas ürge volt, aki a busz hátuljában ült lótuszülésben egész út alatt, és veszettül mormolt valamit. Tiszta úgy nézett ki bazdmeg, mint Jézus.
Amúgy a sleppben ezen kívül semmi fura nem volt, hacsak az nem, hogy mindenki mosolygott egyfolytában.
Kicsit gyanús.
Lehet, hogy ők is bezabáltak tegnap este, így nem érdekelte őket, hogy a vesztükbe buszoznak.
Mint a Freddy Krueger járat.

Na, megérkeztünk a helyszínre.
Az a kifejezés, hogy flórától duzzadó, nem meríti ki annak fogalmát, amit ott láttam. Na szeretem én a természetet, kemény kiscserkész vagyok nem mondom, de kicsit fullasztónak éreztem, hogy egy kibaszott ösvény alig van kitaposva, és bárhova állok, holt biztos, hogy vagy egy kósza faág, vagy egy ágról lelógó inda csiklandozza a seggem. Csak reméltem, hogy legalább egy tisztességes, pottyantós latrinával megörvendeztetnek majd, mert amennyiben nem, kénytelen leszek körbetaposni magamnak valami illemhelyet, ha nem akarom, hogy béltükrözést végezzen rajtam egy karéjos vesepáfrány.
No mindegy, tulajdonképp örömmel nyugtáztam, miszerint, ha kevésbé bírom majd a kiképzést, legalább van itt lián dögivel, amire fel tudom magam akasztani.

Ami a szállást illeti, 2 személyes jurtákat kaptunk, amiket még a honfoglalás előtti nomád őseink építhettek, vagy csak túl sokat állt a vámon, mert viharvertebb volt, mint nagyanyám műfogsora. Ráadásul “szobatársnak” megkaptam a napelemes Táltost. Remek.
Majd kommunikálhatok a madarakkal, mint Hófehérke, hacsak este nem vágtat át rajtunk a Lipicai ménes.

A mai napra különösebb program nincs, csak egy eü. séta (remélem kapunk bozótvágót ), valamint egy délutáni cuki tea-zsúr, úgy 3 körül.
A nagyfőnök – aki az egészségböjt-kommuna alezredese -, a Sanyi, állítólag csak holnap jön.
Hát kíváncsi leszek erre a Sanyira, mint fővezérre.
Már most utálom, mert egy nappal többet dőzsölhet.
Kezdek éhes lenni.