A mai irományomban felvonultatom azon videók halmazát, amikkel a nagyérdeműt szeretném sokkolni. Nem tudom, valahogy perverz vágyat érzek, hogy az ehhez hasonló, értékes darabok után kutassak. És lám, szinte mindig sikerrel járok. Jó lenne már ezt a fajta sikert az élet egyéb oldalán is kamatoztatni, nemde?
1. A hungarian Kájli
Nos, az elején leszögezem - s bár ez az én egyéni ízlésvilágom-, szarból nem lehet várat építeni. Tény. Nade. Már a Fásy Mulató és/vagy az ATV szalagcím láttán már sejteni véltem, hogy nem egy grammy díjas darabbal lesz dolgom. Már kezdésnél megerőszakolja fülünket a "lá-lá-lá-lá - lá-lá-lá-lá" felvezetés, melyben érződik a tehetség minden hiánya, de hogy dobjunk rá még egy művészi lapáttal, a kedves paplan-szájú Kájli alterego, egy szintetizátor mögött tevékenykedik, mintegy látens zenész képét keltve. Nekem olybá tűnik, hogy inkább kenegeti és cirógatja azt, mintsem, hogy akár egy rohadt billentyűt is lenyomna.
Az eszeveszett homályban ki-kitűnnek a semmitmondó Kájli-Band oszlopos tagjai, kik szintén "pléjbekelnek" hangszereiken, imitálva a szertárból előbányászott zenei cd-t, amit Marika - a takarítónő és mindenes- pakolt föl a kulisszák mögött.
Csúcs internéjsönel performansz volt.
Vállalja valaki a beismerést, hogy a hölgy a rokona?
2. Jézus szeret, és a haverom
Hát igen. Miért is ne lehetne az Istenhez, oder, Istenről szóló zenének megalapozni a hangulatát, és modern köntösbe önteni. Lehet. Csak ne ilyenbe. Sorolom is nekem milyen agy alatti képek jöttek a Dzsízösz-Band hallgatása és látványa közben.
Véleményem szerint, ez egy kurva nagy családi vállalkozás, ami Jesus-Hakni néven fut. De! Az álarc mögött, a jól ismert texasi láncfűrészes igen kedves és emberszerető családjának lenyomatait fedezhetjük fel. Van itt jól nevelt szűz szintetizátoros, egy eltévedt Bee Gees tag, mint vokálos, egy karót nyelt uzsidobi, aki áll, mint fasz a lakodalomban, és látszik rajta, mennyi erőfeszítésébe van, hogy minimális mozgásra sarkallja testét. Mellettük/közöttük helyezkedik el Betty, a rusnya vocal 3, és a kevésbé rusnya, de nem is szép vocal 4. Aztán itt van a dobos, akinek hiánya a kutyának sem tűnne fel, nem úgy mint a két túlszívott gittyósé. Azon belül is a kis szemüveges, aki most éli át első, eget rengető orgazmusát. Felajzásának fokozati méltán megmutatkoznak gitárjátékán. Roppant menő és vagány benyomást kelt, mintha egy igazi rock 'n roll bandában játszana. Azt hiszem, ehhez még kéne neki egy kis pia. Meg nekem is, hogy végig tudjam nézni.
És hát itt van a Jesus Band oszlopos tagja, olyan mint a rénszarvasok között Rudolph, a teamleader, a jól fésült kis pöcs, aki burkolt logopédiai és kiejtéstanítási gyakorlatot is tart.
Szívesen elmondok 3 miatyánkot, ha feloszlanak.
Remek társaság, remek zenekar, zenéjük már ott figyel az mp3 lejátszóm track listájában.
3. Vallásos klubdélután egy pedo pappal és szétcsúszott gyerekekkel
Wow. És még1x, wow. Most azon agyalok, mit is írjak.
Adva van egy pap, aki benyalt 6 bélyeget és úgy döntött, hogy kipróbálja mennyire mennek neki a néptáncos elemek. Mivel társasági ember, és Isten nyája elsőbbséget élvez mindenek felett, ezért táncba hívja a hittan óra aprócska birkáit is. Persze ők sem maradnak tiszták, jócskán kaptak nyalást ők is. Aztán pedig ki tudja, mit cenzúráztak ki a klipből... Abba már bele sem merek gondolni, hogy levezetésként milyen zsoltár-after party lehetett. Mondjuk az is egy hülye állat, aki bedobta oda a kölkét.
Ergo: 2x is gondoljuk meg, hova visszük a gyereket.
Nem tudok többet kommentálni a dologról. Magáért beszél.
4. Perzsia hercege, mint aerobic edző
Kijelentem: ez is üt.
Adva van a fővezér, az energiabomba, perzsia(meleg)hercege. Már az elején felhívnám a figyelmet a roppant remek és dekoratív dekorációra, úgy mint: létra, felmosóvödör, tisztításhoz/portörléshez használatos anyagdarab. A célja nem tudom mi lehetett vele, talán a takarító és festő-mázoló szakszervezet éves sportnapja. És hogy hűek legyenek, kik ők, mik ők, megfelelő miliőt teremtettek. Szemmel láthatólag, csak maga a herceg élvezi, meglehet, már az esti nőimitátor produkciójára készül. A tehetséges statiszták közül kiemelném (ha még nem tűnt volna fel, bár kétlem), a jobb oldalon hevesen próbálkozó emberállatot. Na nekiannakaztán tényleg van mozgása. Jelentem: 1.33! Mint egy rezsószerű tünemény, aki most szállt le a liánról, és nem mellesleg szabadidejében Modern Talkingot hallgat. Ennyire, a tánchoz/mozgáshoz/zenéhez való érzék totális hiányában szenvedő ember-nyúlványt, keveset találni.
Na és amikor a kisfőnök kiáltja, hogy energie.... na ez a pirceless... és Norbi bekaphatja.
5. Fűre éhező békák, és már beszívott vadvirágok
Kurva rövid leszek.
Nem hiába a Green Street-t keresi a flesselni vágyó, békára emlékezető organizmus.
6. És a végére egy kis Retro Kommörsöl
Atya. Fasza.
Itt van Csáki-Joker mozgássérült neje, a reklámban szereplő gyermekek meg csáki menyasszonyai. Azoknak a kölköknek ajánlanám ezt a remek babát, akiknél más kiskorban kiütközik a szado és gyilok hajlam.
És ahogy hintázik...még ijesztőbb.