Beh jó is lenne, kicsit ellebegni a kozmoszban. Vagy csúszkálni egy kicsit, mint Kvín Melöri a Szlájderszből..
Ez a szomszéd Béláról jutott eszembe. Feszt azt hiszi, hogy ő Melöry. A hátsó ganyédombon tákolt is magának egy csúszdát, és hiszi, hogy ezzel át tud slisszanni egy másik dimenzióba. Csak akkor szoktam megdobálni a házi camping papucsommal, amikor ellopikálja az egyetlen működő tv távirányítómat, mondván, ez nyitja meg a kaput.
Egyszer én is átcsúsztam vele, és láttam magamat. Én voltam Jolán, a gyári munkás bádogozó. Frászt is kaptam. Olyan kurva sápadt voltam, hogy beleolvadtam a fehér vakolatos falba, mint a kaméleon. Valami 2Ft-os ibolyamintás nájlon köpeny volt rajtam, ami az agyonmosástól kissé pigment-hiányos lett. Hajam alig, ránc annál több. Szóval konstatáltam, hogy nem az én naptárképem fogja díszíteni az autószerelő-műhely falát. Épp a munkaidő végén csíptem el magam. Bár ne úgy lett volna.
A dolgot az tetézte, mikor is hangok hagyták el vonzó, cserepes ajkát. Nemhogy a kapa, de egy egész sufnibavaló kerti-szerszám állt ki a szájából, némi kocsmaszaggal vegyítve. Udvariasan betessékelt egy rozoga tragacsba, csodálkoztam is, hogy nem nekem kell hazáig tolni. Itt azonban nem ért véget a meglepetések sora. Mikor hazaértünk, diszkréten a fa mögé hánytam, mert rájöttem, hogy én, ezt a fajonkívüli egyedet bezony meglovagoltam ecce-kécce. Ugyanis, volt 3 gyerekem, 1 szép és 2 csúnya. De jól megoldottam a helyzetet, a 2 csúnyát hátulra állítottam, és karácsonya kaptak egy gázmaszkot, aminek a hátuljába belegravíroztattam a monogramjukat, csak hogy messziről is meg tudjam őket különböztetni. Ennél még az is jobb lett volna, ha az én halálfejemet öröklik. Hiába, a genetikába nem igazán lehet beleszólni….