Igen Tisztelt "Én Kertem"!

2010. 04. 13.-án vásároltam a boltjukban egy SE 303 típusú kerti fakunyhót, potom 69.990 Ft-ért. Mikor megpróbáltam használhatóvá varázsolni, több probléma merült fel, mint a villanykörte feltalálásánál. Eme levél megírása előtt, nagy adag Wörishofener nyugtató tablettát csúsztattam le torkomon, melynek blokkját mellékelem, hiszen az ok-okozati összefüggés végett, ennek kifizetése, az Önök cégét terheli. Ha javasolhatnám, eztán, a termék mellé is csomagoljanak 1-2 levéllel belőle, így elkerülvén a barkácsolásból adódó, tettlegességig fajuló cselekménysorozatot.

Vidáman, jó kedélyű állapotban kezdtem neki az összeszerelésnek. Jó kedvemet mi sem bizonyította jobban, hogy a kezdésnél, még feldobva fütyörésztem Balázs Pali örökzöldjeit. Az első sokk a doboz kicsomagolásánál ért, ugyanis kibontás után térdig gázoltam az alkatrészekben. Fel nem foghatom, hogy egy sima kerti fakunyhó, hogy a gyászba állhat több alkotóelemből, mint egy részecskegyorsító, hiszen csak a gyerekeknek szántam, nem a családot akartam beköltöztetni. Nem tudtam eldönteni, hogy a praktikusabb csomagolás volt e a cél, avagy valami agytorna gyanánt, mint egy bonusz készségfejlesztő játékkal akartak kedveskedni a vásárlóknak. Ügyes gyerek vagyok, ezért megpróbáltam szisztematikusan szétválogatni a darabokat. E tevékenység alatt konstatáltam ama remek gondolatot, miszerint Hamupipőke elmehet a jó büdös francba! Csaknem egy kerek óráig tartott, mire felhalmoztam az alkatrész hegyeket, így szobám úgy festett, mint Magyarország domborzati térképe, 3D-ben. Nem beszélve arról, hogy gyermekeim vérszemet kapva, megpakolt hátizsákkal, serpát játszva próbálták megmászni azokat. Mondtam is nekik, hogyha felérnek, ne felejtsék kitűzni a zászlónkat. (Bár őszintén szólva, még az is eszembe jutott, hogy esetleg ezek a darabok valami elcseszett szado-mazo party titkos kellékei.) Látván a végeredményt, a félelem nyirkos tajtékja kezdett kiülni megviselt homlokomra. Ha akkor tudtam volna, ami még csak eztán következik, felgyújtottam volna az egészet a picsába.
Az újabb sokk akkor következett, mikor tanulmányozni kezdtem az összeszerelési útmutatót. Első pillantásra úgy tűnt, hogy elcserélték a tájékoztatókat, és véletlenül egy Boeing 747-400F típusú repülőgép tervrajzát csúsztatták bele. Még jó, hogy volt rajta írás, így pompás segítséget nyújtott abban, hogy milyen irányból is kell nézzem. Mivel Gulliver térképét már nem tudtam hova kiteríteni, ezért át kellett költöznöm egy nagyobb helyre. Az alkatrészek kihordása nem kevesebb, mint 30 percbe tellett úgy, hogy a település összes lakóját bevontuk a feladatba. De, nézzük a jó oldalát, a gyermekeim már edzettek lesznek, ha egy fránya árvíz idején homokzsákokat kell cipelni. 
Szeretem a kihívásokat, és az esetek túlnyomó többségében, nem adom fel egykönnyen, de az 1. ábra megtekintése után átvillant az agyamon, hogy fehér zászlót lengetek, mielőtt még el sem kezdtem volna. Megettem már a kenyerem javát, de a papírra, 10 percen keresztül úgy bámultam meredten, mint egy autista. A feleségem időközben ki is jött megnézni a pulzusomat, hogy egyáltalán élek e még. Jeleztem neki, hogy igen, még be tudom szívni az oxigén kellemes elegyét, de megkértem, hogy egy 15 perc múlva nézzen rám ismét, és hozza le a padlásról az újraélesztő készüléket, csak mint biztosítékképp'. De térjünk vissza az ábrákra.

Jó szaglása lévén, a kutyámat is bevonva próbáltuk kikeresni a halmokból azon darabokat, miket az első kép alapján fel kellett használni. A dolgot nehezítette az is, hogy gondolom én, papírspórolás lévén, 2-es betűméretet használtak. Szemem, mint a sasé, de ez nekem is nehézséget okozott, így elő kellett vegyem nagyapám hajdani 2 kilós nagyítóját. Mivel a szabadban végeztem a műveletet, még arra is figyelnem kellett, nehogy a tűző nap segítségével felgyújtsam az útmutatót. (A nap végére saját magam égettem el.)
A sikerrel kiszelektált darabokkal azonban újra küzdeni kellett. Nagyra tartom a precizitást, szó se róla, de kissé túlkapásnak tartom, hogy a körmöm alá beférő csavarokat is külön-külön csomagolják be. Nem gond, nyáron újra élhetem a karácsonyi kicsomagolás örömét. Balgán arra gondoltam, ez csak nem vehet igénybe túl hosszú időt, azonban a kis zacskókat olyan perforációval látták el, hogy Fekete Laci is összeszarta volna magát, mire kibontja. A műanyag, hiába húztam, feszítettem, az Istennek sem akart kinyílni, ellenben akkorára nyúlt, hogy vegyvédelmi szkafander gyanánt, simán felhasználhattam volna.(Sebaj, permetezésnél jól jöhet majd) Ennél a pontnál a kedves gyártó jó édes anyjának nevét kurjongatva, csapzott hajjal, pszichopata vigyorral estem neki a csomagolásnak, és mint egy állat, a fogammal próbáltam darabjaira tépni azokat. Öröm az ürömben, az ebédem is megvolt, mert időközben több műanyagot nyeltem le, mint amennyi utána a szemétbe került.

Igazán nem várom el, hogy Picasso után védjegyezve, mesteri műveket alkossanak, de véleményem szerint, ama minimum szintet talántán meg kéne ütni, hogy a lerajzolt alkotórészek legalább felismerhetőek legyenek. Ennél a pontnál ismételten a családom segítségét kértem a barcohbában, és elkeseredésemben javasoltam, hogy minden beazonosított darab után kap egy 500-ast az, akinek sikerül. Néha, azoknál a daraboknál, amiknél áthatott minket a bizonytalanság mámoros érzete, szavazásba bocsátottuk a dolgot. Már eltelt 2 és fél óra, de még két szaros elemet sem érintettem össze.

Az ilyen jellegű termékekben még az is roppant remek, hogy annyira speciális csavarokat használnak, amikhez a szokványos csavarhúzókat, és egyéb barkácsoláshoz szükséges eszközöket nem lehet használni. Így, nagyon kedvesen, egy ehhez pásszoló miniszerszámot is csomagoltak. A minit nem véletlen írtam, hiszen ennek mérete, barokkos túlzással sem meríti ki a "kézreeső" szó fogalmát. Ugyan nincsenek akkora lapaj kezeim, mint Góliátnak, azonban  ennek mérete túlmegy minden reális határon. Még a 10 éves fiam markában is úgy eltűnik, mint a fing. Nem probléma, a Rodolfó mutatványokhoz remek kiegészítő lesz! Jobb híján tehát, kénytelen voltam ezt használni. Tudom én, hogy mindenki ott spórol, ahol tud, azonban ennyi pénzért az lenne a minimum, hogy legalább addig eredeti állapotában marad, míg készre nem szerelem a vásárolt terméket. Történt ugyanis, hogy az első csavar meghúzásánál, önkényesen alakot váltott, és 90 fokban áttranszformálódott egy gyönyörű kampóvá. Gyorsan fel is hívtam anyámat, hogy Danny Blue képességeivel vagyok megáldva, és az apró barbie szerszámot, rekordidő alatt meghajlítottam. Azt ugye mondanom sem kell, hogy ezen a ponton már csomókban hullott a hajam. A feleségem ismételten kipillantott rám, mert nem tudta eldönteni, hogy csak én üvöltök felfokozott idegállapotomban, avagy, egy középkori kínzóeszközzel növelik valaki heréjének térfogatát. Hozzátenném, ennél még tán azt is férfiasabban viseltem volna.

Miután úgy gondoltam, hogy az első ábra instrukcióit pontról pontra a leírtak szerint, jó katona lévén megoldottam, összegeztem a látottakat. Az absztrakt műalkotásomra könnyes szemmel tekintettem, egyrészt a megtépdelt lelkiállapotom végett, másrészt azért, mert úgy gondoltam én lehetek a következő művész, aki valami maradandót alkotott. No nem vagyok egy ezermester, tény, de még az én szemeim is látni vélték, hogy az előttem álló darabnak köze sincs a tervrajzon vázolt formához. Ellenben, egy futurisztikus szobrászati kiállításon, minden kétséget kizárva, első díjat nyerhettem volna vele. A nap már lenyugvóban volt, én pedig zokogtam a gyári alkatrészek halmai felett. Nagyanyám temetésén nem sírtam ennyire.
Feladtam.

Ezúton küldöm vissza eme remek darabot, és szívem minden melegségével üzenem Önöknek, hogy basszák meg a kerti fakunyhójukat!
Remélem ez alapján egyértelmű, hogy a pénzvisszafizetés, valamint egy relax hétvége a hegyekben, nem vita tárgya.

Üdvözlettel:
Egy idegileg és lelkileg károsult (volt) vásárló.

Megjegyzés: A levél természetesen fiktív, képzeletem szüleménye, azonban, mint ahogy minden mást is, ezt is magából, az életből merítettem. A szituáció, gondolom azért sok mindenkinek ismerős lehet..