Komolyan mondom, néha csak nézek ki a fejemből, mint egy autista, hogy milyen degenerált műsorokkal traktálják a gyerekeket. Amúgy is szívügyem ez a kölök téma, lévén, hogy 1x-2x már körbejártam, hogy milyen vad játékokkal árasztják el a piacot.
A súlypont most a Tv műsorokon lesz, de azt hiszem a végére belecsempészek pár újabb felfedezést, játék terén.
Lássuk.
1. Meleg-jóga egy istállóban
Azt kell mondjam, hogy már a kezdőkép sem pite. Egyből arcunkba tolják a 65 éves „Otto von Swartz”-ot, aki a ’80-as évek retro homokosát testesíti meg. Itt már kiakasztó a dolog, azonban számomra sokkal inkább ijesztő a pozitúra, amit felvesz. Ha nem tudnám miről van szó, lehet azt hinném, hogy valami senior melegpornó trailer-ét láthatjuk.
A miliő frenetikus, ez még kis szódavízzel elmegy, ám hogy fokozzák a sokkhatást, előcsámpázik egy idióta perverz túlméretezett kakas, aki fölveszi a Charile Angyalai pózt.
Nem is kenegetik tovább a szart, egyből belevágnak. Pedofil üdvözlés "per" gyerek, majd a színtér elfoglalása. Innen aztán kezdődik a jóga-hepaj. Nem tudom ki hogy van vele, de nekem valahogy túlságosan bizarr képet ad Otto pipaszár lábainak ütemes rogyása, valami földöntúli szedett-vedett country-ra. Közben pedig Kukori más dimenzióban járva, majdnem eltapsol. Aztán jön egy ideggázos tornádó, ahol egyrészt a kis feka valószínűleg jó mélyet szippantott a cuccból, másrészt pedig egy orbitális camera-zoom-al egészen közelről megtekinthetjük Swartz arcszerkezetét. Bár ne így lett volna… nekem Stephen King Sorvadj el! c. filmje jutott eszembe.
Eztán bekapcsolódik a buliba Piri, a tehén, akinek a szempilláit még én is megirigyeltem. Igazán odabiggyeszthettek volna a bal alsó sarokba egy kis termékreklámot, hogy milyen spirált használ. Na és itt kezd aztán tényleg kiakasztó lenni a dolog. Emberünk végigtaperolja a gyerekeket, majd bemutat pár pozitúrát, a debütáló „Stable gay sex” c. dvd-jéből.
A végére aztán a drogos kakas vezetésével elszabadul a pokol, és a sátáni kör elkezdi vad, befejező szeánszát.
Azanyád….ez khemény volt..
2. Piroska és a 7szögletű kerténerdő
Ez a másik nagy kedvencem. A video úgy kezdődik, hogy bekalimpál a képbe Piroska, aki nem mellesleg japó. Már a vigyorából lehet gyanítani, hogy a folytatás sem lesz egy Benedek Elek felolvasó est. És ekkor, megjelennek a Csernobil területén nevelkedő erdei állatok, akik katonás sorban, predátorként követik Piroska lábnyomát. És most jön kérem az ereszdelahajam. Ez a Forest Mentőalakulat japán népi elemekkel ötvözött, jól megkoreografált táncba kezd. Elég érdekesen fest, ahogy a debil, laborból szabadul állatok felveszik a lakkcipőt. Az már csak hab a tortán, hogy az akut heresérvben szenvedő mosómedve a kamerába lengeti a tökeit. A kiscsaj meg is lepődik, bár inkább a pajzán gondolatok ráncait vélem felfedezni gyermeteg arcán. De hogy alátámasszam, miszerint nem az én gondolataim szárnyalnak állandóan a szex körül, vessünk egy pillantást újra a farkasra. Csak én látom úgy, hogy már alaphelyzetben nyalásra áll a szája?
3. Újabb agyatlan testmozgás (vagy mijafasz)
Gyanútlan gyerekeket hívnak be statisztálni egy délutáni Tv showba. Majd kamera fordul, és máris előttünk áll 6, lasztexruhába öltözött kéjgyilkos. A hangulat fokozásának céljából, odaillő zenével is kedveskednek nekünk, amire szerintem a zárt osztály lakói tornáznak reggelente, feszültség-levezetés céljából. Első sokk, az arcunkba nyomott Narancska, aki hát mit is mondjak…. bunkeres anyagyilkos, aki ide a rozsdásbökőt, tuti lakkozza a lábkörmeit. Mindezt persze, meszkalinnal teletömött fejjel. Csóri gyerekeket valószínűleg befenyítette a ceremóniamester, hogy vigyorogni márpedig kell, különben elviszi őket este a rézfaszű bagoly. Aztán jön Fehérke, a 20 kilós anorexiás kontyos ürge, akinek testalkatától a klaviatúrára okádtam. Utána, hogy a drog hatása fokozatosan mélyüljön el, osztódásnak indulnak, és egyre több lasztex csoport tűnik fel a rózsaszín látóhatáron, akikről a mai napig nem tudom behatárolni, hogy mi a bíboros lószart akarnak elmondani törzsi táncukkal. De nézzük meg, ahogy CM vezényel a végén. Azt hiszem az egyetlen pozitívum a dologban az az, hogy a megfelelő embert kérték fel a feladatra.
És a végére pár rapid borzasztó gyerekjáték, mégpedig:
a rejszoló Tarzan
a" hogyan készítsünk gyurmából fanszőrt"
és a személyes nagy kedvencem a végére, a felfújható Pöcs csúszda
P.s.: Egyik jóbarátom írta hozzá a legjobb beszólást, miszerint valószínűleg az ideges szülő ilyenkor mondja a gyerekének, hogy "Húzzál a faszba játszani!"
Ámen!